Bodros birkanyájak, dicső évszázadok és számtalan kultúra elférhet egy bőröndben, melyben Bobály Kata kárpitjai várnak a becsekkolásra. Állandó utazhatnékjuk van?
Szerte a világban a szétszórva élő mintegy kétszáz nemez rendszerint Bobály Kata koffereiben utazik felcsévélve Tokión át Belgiumig, Franciaországon át Jeruzsálemig, Németföldön keresztül Norvégiáig. Egyesek már előzetes megrendelésre készülve, míg mások kiállításokról megvásárolva maradnak külföldön, szíven szólítva a tárlatlátogató közönséget. S a föld körüli utazások során e kivételes gyapjúfreskók teljesen legálisan magukkal cipelik a kislány kora óta utazni vágyó alkotójukat? S mire Kata a nemezek nélküli üres bőröndökkel megtér budapesti lakásába, a „bk” emblémával és az apró hintalóval szignált színpompás falikárpitjai nyelvi nehézségek nélkül belakják a rendelkezésükre álló helyszíneket. Tengeri akváriumot mintázva csempés fürdőszobákba kerülnek, Reich Károly mackórajzaitól inspirálva gyerekágyak fölé simulnak. Játékos geometriáikkal modern nappalikban, lágy nőies formavilágukkal meghitt hálószobákban találnak otthonra, míg a huszadik századi festőknek tisztelgő nemez-festménymásolatok impozáns közösségi tereket – irodákat, bankokat, várótermeket – öltöztetnek. S ha a helyszíneket nem is ismeri pontosan, de az oda megtervezett képeket milliméterre előre látja a rajztanárból lett, képzőművészetet ismerő és azt szenvedélyesen adaptáló nemezműves, aki bátran ugrasztja ki e műfajt a népművészet keretei közül, egészen a fotorealisztikus valóság és az extremitás felé. Pehelykönnyű gyapjúpamacsokkal centire lemásolja a novgorodi ikon fájdalmas szemű szentjeit vagy Marilyn Monroe bizarr pop-art portrésorozatát Warhol után szabadon. S a sziszifuszi munkafolyamat során – miközben Gustav Klimt vagy Marc Chagall világa rajzolódik ki munkáiban – először magához az alkotóhoz, majd a közönséghez is közelebb kerül a tőlünk eddig távol élő mű? A puha birkaszőr takarón lassan újjászületik az addig érinthetetlen festmény, melyet katalógusokból vagy képtárakból ismertünk. Tapinthatóvá válnak a festett gesztusok, a néhai olajkép lágyabb, érthetőbb formát ölt, színe, illata, puhasága egészen a miénk lehet. Beborítja otthonunk falait, melegít és dekorál? Nem is csoda, hiszen alkotójuk maga is egy dekoratív dekoratőr, akit zsenge kamaszkorától felvillanyoznak a tágas terek és nem bír magával, ha több négyzetméternyi üres falfelület állja az útját. A szegedi rajztanár szak és néhány évnyi tanítás után nagy ívű, látványos munkákat vállalt. A legelső nagyvárosi bevásárlóközpontok dekorációit tervezte és készítette: óriási falsíkokat festett, hatalmas vásznakat batikolt, plasztikus térdíszleteket kivitelezett országszerte. Eközben kicsit lakberendezővé is vált – saját és mások lakásait dekorálta otthonosra, kézzel festett kanyargós motívumokkal, rendhagyó színekkel és merész burkolatokkal – tekintete sarkából már folyvást szemezett a nemezzel? S bár az alkotótáborban megtanult munkafogások közül legkevésbé a fárasztó, végeláthatatlan „szappanos gyúrás” tetszett, mégsem hagyta nyugodni a bárányszőrrel való festészet. Végül egy zsáknyi molyosodásnak indult gyapjú megmentése végett nekiállt első nemezképeinek, amúgy kedvtelésből. A már begyakorolt „dekoros” technikákkal, vázlatok nélkül lendült bele a munkába, s mintha világéletében ezt csinálta volna, bátor ötletekkel improvizált és nem aprózta el a méretet. Keze alól azóta is folyvást dőlnek a szebbnél szebb, több négyzetméteres puha kárpitok, melyekben a tradicionális anyaghasználat és a legmodernebb technikák egyszerre élnek. Két elkészült munka között kiállítóteret keresve patinás tűzfalakra vadászik, művésztársakat nyer meg a közös ügynek. Jövőre saját alkotótábort szervez a nyári kapolcsi tárlataira. Most épp a frissen elkészült műteremlakásában leltározzuk kedvenc hintalovait, miközben a legelső, kirobbanóan sikeres nemez-kiállítását idézzük. – Legbelül évekig készültem rá – vallja a hobbiból lett szenvedélyről Kata. Jó tudni, hogy életünk legjobb dolgai csendben ott szunnyadnak bennünk. S ha már eleget szemeztünk velük, itt az ideje, hogy valóságos képekké gyúrjuk őket.