Egy haikuval kezdődött

Ha lepkét fognék tenyerembe – szürke por lesz, mit találnék. Buson Aztán hasonló mesés-varázslatos formában folytatódott. Késő ősszel találkoztam Ágnessel megnézni a telket, ahova házat terveztünk tervezni nekik. Csendes eső szitált, szürke, ködös volt a reggel. Arra gondoltam, nem kellene-e lemondanom ezt a helyszíni szemlét. Mikor odaértem, a lány, fiatal anyuka a kislányával várt. Volt a telken szék és asztal, hozott termoszban teát, friss péksüteményt, gyümölcsöt, abroszt, plédeket, hogy töltsünk ott időt, hogy megérezzem én is, mit szeretnek ebben a telekben, s hogy én is meg tudjam szeretni kissé. Betekerőztünk a takarókba, csészékbe öntöttük a teát, az eső is elállt, lelassult a szívverésünk és elkezdtük tervezni a házat. Szóban. Nagyon ment nekünk. Egész jó házat terveztünk. Szép a kert. Van benne egy sárgabarackfa meg egy fügefa, amit nem szabad bántani, és messzebb egy fiatal szelídgesztenyefa (Castanea sativa). Mikor mentem, elvittem egy szúrós, kerek szelídgesztenyét magammal, ami már kicsit szét volt nyílva, és látszott, hogy a burok öt gesztenyét fog egybe. Ez igen. Amikor hazaértem, mind az ötöt beültettem egy cserépbe. És tavaszra mind az öt kihajtott. Szerettem volna nagyon szelídgesztenyefát, de mit csinálok öttel? Ez ám a gazdagság. Egész szelídgesztenye-liget. Arra gondoltam, majd alatta fogunk üldögélni Ágnessel, akinek a kertjéből valók, ha öregasszonyok leszünk. Még egy kicsit idéznék az első e-mailből: „5 éve megépítettük a férjemmel és ügyes kezű erdélyi emberekkel életünk első házát. Ahhoz képest, hogy az első lett, egész jól sikerült, rengeteget tanultunk és tanulunk tőle magunkról, nem is gondoltam, hogy egy ház ennyit segít az önismeretben, és ennyi örömöt ad. Körülbelül egy éve fogalmazódott meg bennünk a vágy, hogy újra építsünk. (Ennek van pár racionális oka is, de a házépítés gondolatától mindketten bezsongunk,jó értelemben.)” Minden tervezést megelőzően szeretek elmenni abba a házba, ahol az ügyfeleim laknak, mert nagyon sok mindent elárul róluk, az életükről, a vágyaikról, a határaikról. Ezek a potenciális ügyfeleim egy nagyon jó házban laktak, sok irigylésre méltóan jó dologgal körülvéve. Eleinte be sem nagyon akartam menni a házukba, mert a teraszon szőnyeg volt, hintaágy, a kert felé saját kézzel rakott kőfal, aminek a réseiből menta meg zsálya nőtt ki. Ugyanígy folytatódott odabent is. Barátságos, marasztaló nagy étkezőasztal, a spájz falában alternatív szemétgyűjtésre használt lyukak, sezlon a nappaliban, társasjátékra kialakított hely, minden színes, jó ízléssel, jó kedvvel, saját kézzel kialakítva. Szép tárgyak, szép részletek. Hát nem lesz könnyű ezt überelni. Kaptam tervezési programot, lazán lejegyzetelt életmódvázlatot, vágyakat és konkrét rajzokat is. Jól ment a közös munka. Az előszobából vendégmosdó nyílik, meg gardrób, és a kályha két oldalán a konyha és a nappali felé van ajtó. A konyha mellett kamra is van, a másik oldalon étkező zárja a kört a nappali felé. A terek összekapcsolódnak, mégis szeparáltak a formájukból, a kinyúlásaikból a különböző karakterükből adódóan. 90 cm-rel magasabban van a női dolgozószoba, 250-nél a férfi dolgozó, 300-nál a gyerekszobák és a fürdők és 390-en a szülői háló. Ezt adta a telek lejtése. Mikor elméletben kitaláltuk a házat, már csak le kellett rajzolni, és ahogy ez lenni szokott, a jó alaprajzot már csak rá kellett illeszteni a terepre, ami egy lankás hegyoldal, félszinteltolásos jó kis metszetet rajzoltam, és egy jóképű ház kerekedett ki belőle. Az anyagokról hasonlóképpen gondolkodtunk, hagyományos építőanyagokat használtunk, és nem lepleztük el őket, szerettük, ha kimutatják a tulajdonságaikat. Gábor sok munkát maga végzett a házon, tevőlegesen volt jelen végig az építkezés folyamán. Az ő keze munkáját dicsérik a fából készült dolgok, de az Ágnes készítette kőmozaikok beépítésében is jelentős részt vállalt. Az építés során, mert minden fázisban jelen voltak, még sok módosítás jött létre, meggyőzték a mesterembereket a különleges vagy váratlan kívánságaikról, elképzeléseikről. Az épület környezettudatos elvek alapján működik, de nincsen túltechnicizálva. Nem gombnyomásra működik, csak logikusan. Amúgy a gombnyomásra működéseket igyekeztünk kihagyni egészen, nem beleépíteni száz dolgot még, ami elromolhat, hanem megtalálni a legügyesebb, mechanikusan, egyszerűen működő szerkezeteket. A „tömegkályhá”-nak nevezett téglakályha és sparherd is ilyen. Fahulladékkal, konyhai papírhulladékkal fűthető, de a központi fűtésre is rá tud segíteni, ha már be van kapcsolva, addig meg az egybefüggő nappali-étkező-konyha terét is képes befűteni a hűvös napokon. És a legjobb benne, hogy hozzá lehet bújni, meg a teafőző is melegen lehet egész nap, és akkor még a nagyon lassan fővő húslevesekről meg egytálételekről nem is beszéltünk. Sok munka és sok ötlet van ebben a házban (az egyik zuhanyozóban például egy tenger simította kőlap nyúlik ki a falból, ami a szappant tartja, az emeleti lépcsőkorlátot egy belvárosi lépcsőházból bontották, a terasz árnyékolására meg vitorlákat vonnak fel), és sok bátorság, kedv, remény, útkeresés, tapasztalat. Olyan sok, hogy sugárzik kifelé, le is veszik ezt a látogatók, nem véletlen, hogy szeretnek ide járni. Járnak is. Kialakul egy nagyon jó élet, mindenki örömére. Lakáskultúra, 2010. október