Provence a franciáknak nagyjából azt jelenti, amit számunkra a Balaton-felvidék. Csodálatos tájat, hagyományőrző építészetet és ahhoz kapcsolódó tárgyi kultúrát. Bár egyik terület sem érintkezik közvetlenül vízzel – tóval, tengerrel -, azok könnyen elérhető közelségben vannak.
A provence-i házakban nem szokatlan, hogy londoni, párizsi vagy akár New York-i lakókkal találkozunk, mint ahogy az utóbbi években a Balaton-felvidéken is egyre több holland és német család vásárol házat. Azt hiszem, túl egyszerű volna azt mondani, hogy elegük lett a zajos városi életből. Hiszen itt többről van szó. Akik ide költöznek, szívből szeretik ezeket az épületeket, s a legapróbb részletekre is ügyelve újítják fel őket, s szívesen teszik lakhatóvá még az eredetileg szerszámoskamraként szolgáló helyiségeket is. A helybeliek örömmel veszik, hogy az új telepesek elragadónak találják a mennyezeten áthidaló gerendákat, az alacsony mennyezetet, és hogy nem zavarja őket a szerényebb komfort. A városiak igyekeznek megfelelni a hagyományoknak, ezért sok más mellett például megtartják az ablakok formáját – ami az aranyszabály szerint jellegzetesen hosszúkás -, a külső homlokzatra sincs eszében senkinek vakolatot tenni, hiszen a napszítta, fehér kövek eredeti szépségükben mutatkoznak meg leginkább. Arról már nem is beszélve, hogy az esőnek és az erős napnak ez az anyag tud a legjobban ellenállni. Természetesen az aljzatra kőlapok illenek: a konyhába terrakotta árnyalatú, téglaformájú, amellyel a beépített konyha tartóelemeit is szívesen burkolják. Az előtérben ott sorakoznak a fonott kosarak, melyek a különböző termések begyűjtésében segítenek, hiszen a saját termesztésű gyümölcsök, zöldségek nem maradhatnak el a családi asztalról.
De nem feledkeznek meg a levendulacsokrokról sem, amelyeket a nyár végén illik felakasztani, vagy egymás tetejére fektetni a gerendákra, hogy száradni tudjanak. A ház tehát emlékeztet arra az életformára s azokra az időkre, amikor itt még aktívan folyt a gazdálkodás, például a bortermelés. A régi, koptatott, festett fabútorok jól mutatnak a provence-i lakokban, mégis akad, aki az általa kedvelt olasz formatervező darabjaival teszi kényelmesebbé otthonát. A színes textilek, festett fajansztányérok, a házilag készített szappanok, a balzsamos fűszerek, olajok, mind elengedhetetlen részei az itt uralkodó kultúrának. Aki átutazóban van errefelé, s véletlenül elfelejtett – helyben – ilyen jellegű ajándékot vásárolni, ne lepődjön meg, ha már a közeli Nizzában, a benzinkutaknál is kaphat efféle szuveníreket. Csakúgy, mint nálunk pirospaprikát. A berendezésben a kék szín dominál: az asztalterítő, a kerti fabútorok, ablakkeretek, spaletták általában a kék különböző árnyalataiban pompáznak. Bár szívesen festik őket fehérre is, vagy néha, rendhagyó módon sárgára, pink színűre Vidám, egyedi motívumokat pingálnak az óriás méretű lapostányérokra, mégsem zavaró ez a szín kavalkád. Sőt, pezsdítő a kék visszatérő alkalmazása. A csodálatosan szép tengert idézi, amelynek egyáltalán nem kell ellenállni egy-egy nyaralás alkalmával. Hiszen egy karnyújtásnyira van, csakúgy, mint nekünk a Balaton.
Nagy melegben felettébb praktikusak a hőséget kiszorító spaletták
A kékre mázolt fajanszok különlegesen szép darabjai a vidéknek, a legtöbb házban ezzel díszítik az asztalt
A sárga szín dominál a falon és a mennyezeten, az ajtók és polcok kékje itt is élénken kiemelkedik. Natúrra pácolt székek, kosarak s egy óriás méretű asztal foglalja el az ebédlőt. A szabadidő eltöltéséhez hozzátartozik a főzés. A terítékhez pedig elengedhetetlenek a szép kelmék: díszes asztalterítő, szalvéták
A kék ablakkeret még élénkebbé teszi a látványt. A zöldségek és gyümölcsök is jobban mutatnak a színes, mázas tányérokon. Az ablakban elmaradhatatlan a terrakotta cserép, amelybe muskátli, vagy egyéb virág kerül
Szöveg: Eszes Andrea Fotók: Camera Press