Nincs még egy szín, ami annyi lehetőséget rejtene magában, mint a fehér. Mindent elbír, mindent kiemel, valósággal csábít, hogy újabb és újabb színfoltokat és formavariációkat találjunk ki hozzá.
Nézem a fehér falakra rakott színes betűket, és gyermekkorom kedvenc játéka jut az eszembe: az örökzöld scrabble. Anno „Szópárbaj” címen került a karácsonyfa alá vagy a szülinapi ajándékkupacba… Milyen régen nem játszottam ilyent… Rajta!
Képzeletemben szétszedem, jól összekeverem a dekorációként használt betűket, és megpróbálom újrarendezni. Vajon ki tudnám-e rakni belőlük azokat a szólásokat, amelyeket ennek az otthonnak mottóul szeretnék ajándékozni? Például: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” Vagy: „A stílus az ember.” Hogy miért pont ezek jutottak az eszembe, az a lakás történetét végigkövetve hamarosan kiderül…
Mint ahogy kiderül az is: háziasszonyunk, Merci ugyanezt játssza az otthonával, három dimenzióban: összerakja, majd szétszedi – más sorrendbe csoportosítja a tárgyakat, áthelyezi őket, újakat válogat hozzájuk – és ebben a folyamatban a lakás állandóan változik, alakul.
– Ebben a régi, polgári társasházban nőttem fel, szeretem a hangulatát, szeretem, hogy a belváros szívében van, mégis fák vesznek körül és madárcsicsergésre ébredhetek, mert nagy udvar tartozik a házhoz, sok szép öreg fával – mondja a fiatal hölgy szemmel látható lelkesedéssel.
– Felnőttként sem akartam elmenni innen. Kapóra jött, hogy eladták a kis, lerobbant udvari lakást, amiről persze mindenki lebeszélt, hogy megvegyem. Mert nem is volt lakásnak nevezhető. Nem volt itt sem víz, sem villany, mindent a nulláról kellett kezdeni. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egy telket vásároltam volna. Vagy rosszabb… 28 négyzetméter, szoba-konyha. De én megláttam benne a lehetőséget. Tudtam, hogy sok munka lesz vele, de azt is tudtam, hogy semmit sem akarok jobban, mint éppen ezt a helyet, ezt a lakást. Mára 65 négyzetméteres otthont varázsoltunk belőle, ami éppen elég hármunknak, a férjemnek, a kislányunknak és nekem.
A szemlélőnek bizony elképzelhetetlen, hogy ez valaha egy komfort nélküli sötét sufni volt. Lenyűgöző a hatalmas belmagasság, és a tér sokkal tágasabbnak tűnik, mint amekkora valójában. Ráadásul, földszinti lakás lévén még egy jókora teraszt is lehetett építeni hozzá. A belterület a padlás megnyitásával és beépítésével növekedett meg, így az alsó szinten kényelmes konyhát és tágas nappalit, odafent pedig két hálószobát, fürdőt és mellékhelyiséget lehetett kialakítani. Csak gratulálni lehet a tervezőnek!
– Itt mindent én terveztem meg, én találtam ki. Lakberendezőre nincs szükségem, mert a lakberendezés a hobbim, a szenvedélyem, folyamatosan a magazinokat bújom, és a netről is rengeteg ihletet kapok. Sok ötletet el lehet lesni, ezeket aztán újraértelmezem, a magam ízlése szerint, s a mi igényeinkre, életformánkra szabom a lakást – meséli tovább Merci. – Tulajdonképpen gyerekkorom óta játszom a lakberendezősdit. Mindig szép tárgyak vettek körül, Anyukám nagyon igényesen, sok jó ötlettel rendezte be az otthonunkat. Arra tanított, hogy legyek egyéni, eredeti és merész. Ha van bennem kreativitás, azt tőle örököltem!
– Ennek a lakásnak a kialakításában is nagyon sokat segített. Amikor elakadtam, hozzá fordultam, vagy a barátnőmet, Ancsát hívtam segítségül.
Vele szomszédok vagyunk, s mivel a lakberendezés közös szenvedélyünk, segítjük, inspiráljuk egymást. Én meg képes vagyok akár éjszaka is felkelni, és azonnal megvalósítani, ami az eszembe jutott. Ott van például az a csíkos burás lámpa. Szeretem a fekete-fehér csíkozású textileket, többfelé visszaköszönnek a lakásban. Egyszer ránéztem a széken heverő pólómra, és rájöttem, milyen jó is lenne lámpaburának… Azonnal ráhúztam a vázra – és tessék! Egy stílusba illő asztali lámpa lett belőle.
– Sokszor változtatok, de igyekszem olyan megoldásokat találni, amelyek nem járnak nagy rombolással, mert nem akarom a családomat zavarni az átrendezésekkel. És nem is költök túl sokat – kevés pénzből is lehet egyedit, különlegességet teremteni. A konyhában például egy ideig csempe volt, de nem szerettem, ezért egy vékony plexitáblát tetettem rá. Rengeteg előnye van, például sokkal olcsóbb, mint az üveg, nagyszerűen bírja a hőt, könnyen tisztítható, és az átalakításhoz nem kellett leveretnem a csempét sem.
Elegáns, friss és üde ez a nagy fehérség – fehér a laminált padló, fehérek a falak, fehér a bútorok zöme. Mégis az az érzése az embernek, hogy csupa szín a lakás… Csupa játék, dinamizmus.
– Nálunk az alap mindig fehér, ehhez az egyhez ragaszkodom. Ennek több oka is van. Az első, hogy gyönyörű, imádom ezt a színt. A másik, hogy egy kisgyerek és három macska mellett ez a szín tartható a legtisztábban. A cserélhető kanapéhuzatokat moshatom fehérítővel, ez nagy segítség nekem. De a legjobban azt szeretem, hogy a fehér alap sok lehetőséget kínál a berendezés változtatására: bármilyen szín társítható hozzá, s én élek is a lehetőségekkel. Van piros kanapéhuzatunk, van kék és fehér, igény és hangulat szerint változtatható velük a tér látványa. Ha a kanapé fehér, a párnák színesek lehetnek, ha színes, akkor fehér párnákat teszek rá. Véleményem szerint a kiegészítők adják meg egy lakás „ízét”.
Töretlen a harmónia, egységes az összkép, pedig külön-külön szemügyre véve a tárgyakat rájövünk: tulajdonképpen egy merészen komponált izgalmas eklektika uralkodik itt. Számtalan stílusjegy összhangzata. Van itt csúcsdesign bútor, IKEA kanapé, régi, festett szekrényke, polgári, politúrozott darab, huszonegyedik századi üvegasztal és öreg, repedt padlásgerenda békés egymás mellett élésben…
– Az IKEA-t szeretem, mert az a legjobb alap, lehet rá építkezni, semlegességével sokféle stílust elvisel maga mellett. Szeretem az izgalmas, modern formákat, de meglátom az értéket az ócskapiacra száműzött öreg darabokban is. Sokszor járok a „lomira”, fillérekért meg lehet vásárolni érdekes, jó darabokat, amelyeket aztán felújítok, átfestek és megtalálom a helyüket a lakásban… A környezetünk folyamatosan változik, amióta beköltöztünk, nem tudok leállni.
– A teraszt például jóval a beköltözésünk után alakítottuk ki. Kezdetben nem volt itt semmi, csak fű. Aztán csináltattunk egy 20 négyzetméteres betonalapot, és téglával burkoltuk. Jóval később került rá a féltető. Azóta nemcsak tavasztól őszig használjuk állandóan, hanem még télen is kiülünk ide egy-egy pohár meleg itallal. Most azon töröm a fejem, hogy be kellene üvegezni…
