Szekrényben lakó vizslák, kacsintó madonnák. Megfestett nappalok és áttáncolt éjszakák. Friss festék- és avítt retróillat. Ahogy három fiatal festőművész emlékezik a közös lakás-műtermükben töltött termékeny időszakra.
O. Ranvig Róza, Richter Zsuzsa és Süveges Rita festőművészek a 2012-ben első ízben rendezett Nyitott Műtermek civil kezdeményezésen nyitották ki ajtajukat a nagyközönség előtt. A hely ma már csak emlék, de a lányok munkái nem.
Látogatás O. Ranvig Róza, Richter Zsuzsa és Süveges Rita festőművészek Látogatásom délutánján a márványházi kisasszonyok épp a gangon berendezett étkezőjükben, saját nevükkel díszített márványtáblájuk alatt kakaóztak, vászonra festett házőrzőjük társaságában. A „gumikacsára meredő német vizsla” a falra szerelt visszapillantó tükörből figyelte a közös képviselőt, az emeleten bicikliző gyerekeket és a ház nyugdíjasait. Mert a szakmai közönség mellett ők is rendszeres vendégei a lányok rendhagyó lakástárlatainak, melyek során megismerhették Zsuzsa további, éberen figyelő kék kutyáit, akik a ruhásszekrényben laknak. A kopott falak között képzeletben bejárhatták a világ nagyvárosait Róza frissen elkészült urbánus sorozatával, amiben az épített környezet csak látszólag egy leegyszerűsített fény- és formahalmaz… Ám valójában ugyanúgy él, lélegzik, születik és elpusztul, mint a tömbházak között bolyongó emberi lények. Végül elmerülhetnek Rita pointillista vallási ikonjaiban, lírai duokróm szentképeiben és hibátlan festménymásolataiban, melyek egy modern minimalista térben és a lepusztult konyhafalon is képesek kilépni a valóság unalmas síkjából. A kiállítások és baráti találkozók után a vendégek hazamennek, de a lányok reggelig ejtőznek furcsa palotájukban. Ahol a kukucska-tükör, a kopott bútorok és az egész, lelakott retró miliő a néhai idős tulajdonos hagyatéka. S amely romokon – élményeiket és költségeiket megosztva egymással – boldogan kezdtek közös hétköznapokat korunk pályakezdő művészei. Mert a felhőtlen diákévek után, mint a falat kenyér úgy kell egy hely, ahol az ember kipiheni a jelent: a toronyszobába zárt művészi tehetséget, a befogadókra váró festményeket, pályázatvadászatot, a külföldre menekülés dilemmáját. S ahol – a megélhetési gondok és a nehéz szakmai boldogulás ellenére – derűsen tud készülni a holnapra. Minderről egy műteremben nem sok szó esik bennlakók és vendégek között. De szólni akar róla egy maroknyi civil, akiknek 2012 egyik őszi délutánján sikerült kitárni jó néhány műterem ajtaját és betessékelni rajta félezer kíváncsi kívülállót.
A Nyitott Műtermek Délutánja
„Az újszerű kezdeményezés azzal a céllal született, hogy a nagyközönséget közelebb hozza a kortárs képzőművészethez, a művészt és alkotásait saját alkotóterében ismerhessük meg”… – olvastam a meghívó szövegét, miközben a Márvány utcai épület sötét lépcsőházában kaptattam felfelé. Ezen a ködös, késő őszi napon még a második emeleten sem sejtettem, hogy a szóban forgó kortársak képesek megállítani az esőt és feledtetni mindnyájunkkal a borongós hétköznapokat.
