Egy nyári nap a birtokon, ahol az íjazó festőművész, a lovakkal suttogó mérnök és a koronás királyfi – ak ülik körbe a tarka papírral terített törzsi asztalt, vendégeikkel.
A szombati ebédhez a pajtában terítenek a lányok, mialatt a kert végében a Szmrecsányi törzs tagjai rendes évi lovasíjászrangadójukat tartják. Az ünnepi asztalt áttört-csipkézett papírterítékek díszítik régi magyar motívumokkal, halasi csipke, korondi madaras, úri hímzés és Viktória-mintás változatban.
Tervezőjük most épp „tanuló egyes” státuszban szőrén üli meg hat szép lova egyikét és nyilaival a verseny egyik díját célozza meg. Arabella, a magyar félvér paripa ma példásan teljesít, hisz tegnap délután Vivaldit hallgatott élőben a házhoz érkező csellistától. Mert ezen a portán a lovakat emberszámba veszik, sőt családtagként kényeztetik.
Közben színes papírkoronájukat lengetve három izgatott királyfi – Árpád, Benedek és Fülöp – drukkol a mamának a pálya szélén. Körülöttük viseletbe öltözött lovasok – civilben építészek, egyetemisták, mérnökök – képviselik a világhírű Kassai Lovasíjász Iskola helyi, 14 tagú szekcióját, melynek alapítója maga a házigazda, Szmrecsányi Márton, ezüstérmes Európa-bajnok.
Az informatikus végzettségű lóidomár bensőséges kapcsolatot ápol alovakkal és a vágtázó festőnővel, akit hol máshol, mint egy lovasíjász-iskolában vadászott le magának még kilenc éve. Könnyű dolga volt Veszely Beával, a lovakért rajongó művésszel, aki már képzős diákként, majd a brit Művészeti Akadémia egyetlen magyar hallgatójaként a ló és az ember kapcsolatát kutatta és ábrázolta műveiben. Nagyméretű szuggesztív olajfestményei, lírai fotómontázsai és lüktető videoinstallációi mind-mind a szeretett lovakkal megélt érzelmeket, ló és lovas egymásra utalt állapotának élményét közvetítik. Nem is csoda, hogy nyolcéves angliai és hosszú nemzetközi projektmunkák után mégis itthon, saját állatai között találta meg a kiteljesedést. Ezen a Balaton-felvidéki háromhektáros birtokon, férjével és gyerekeivel meglelt közös életükben is a lovak a főszereplők.
A százéves parasztház vastag kőfalain, az eredeti cementlapok, az antik bútorok és régi textíliák között gyakran váltakoznak Bea festményei, néhol a pajtát és a gyerekek szobáját is díszítve. A gyűjtőkhöz vándoroló vagy kiállításokról érkező művek a család minden rezdülését inspirálják. Így a kisfiúk is hamar átszálltak a hintalóról az igaziakra, hogy hetente közösen eddzenek Márton tanítványaival a házi lovasiskolában. S mialatt a karámban zajlik az oktatás, odabent Bea az „aranyló” portékákat dobozolja. Alkalmazott grafikai munkái mellett két éve kezdett bele a saját tervezésű, papírból készült használati tárgyak előállításába. A tradicionális magyar forma- és motívumvilágból merítő, romantikus hangulatú, de modern funkciójú terítési kellékeit hamar megkedvelték az első felhasználók.
– Legfőbb vágyunk, hogy még a legjelentéktelenebbnek tűnő, eldobható tárgyunk is hordozza azt az értékrendet mind minőségben, mind ízlésben, melyet európainak és magyarnak tartunk! – mesél a családi vállalkozás küldetéséről Bea, akinek már patinás cukrászdák, neves mestercukrászok és rendezvényszervezők is keresik kézzel rajzolt, lézervágott-stancolt, praktikusan összeilleszthető tortaállványait, süteménytartóit, szalvétagyűrűit. Az asztalra való szépségek mellé minilámpaernyőt, papírvirágot, csipkés koronát, dekorgirlandokat és díszdobozokat is kínál a képzőművész. Családja lovasai, vászonra festett és valódi lovai gondoskodnak róla, hogy jó ideig ne fogyjon ki az ötletekből.
