Laczkó Péter saját kezűleg épített kamerájával egy mára szinte teljesen eltűnt szakmába lehelt új életet. A 21. századi vándorfényképész nem csupán portrékat készít, de a „régi” fotográfia sokszínű világába is bevezeti a vállalkozó kedvűeket.
Hogyan találkoztál a vándorfényképész művészetével?
A MOME-n fotográfia szakon végeztem, de már jóval korábban elkezdett érdekelni a képkészítésnek ez a formája. A középiskola után fényképésztanfolyamra jártam. Az egyik tanárom Zalka Imre volt, a vándorfényképész szakma jelenkori művelője, ő rendezvényeken mutatta meg a közönségnek, hogy mit is jelentett ez a hivatás a nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink idejében. Egy ilyen bemutatón segédkeztem neki, aztán az első alkalmat több mint öt év közös munka követte. Nála láttam egy felvételt: egy utazó fényképész kollódiumos műhelyének a metszetét ábrázolta. Ez volt az a pillanat, amikor megszületett annak a berendezésnek az ötlete, amellyel ma is dolgozom.
Ez jóval több, mint egy fényképezőgép. Miben rejlik a különlegessége?
A klasszikus értelemben vett vándorfényképész olyan vidékekre is elvitte a képkészítés lehetőségét, ahol nem voltak műtermek. Az általam tervezett berendezés szintén ezt a célt szolgálja: egyszerre kamera és mozgatható fotólabor. A méretét úgy alakítottam ki, hogy a belsejében velem együtt akár hat ember is elfér, így a munka minden egyes lépését szemléltetni tudom.
Pontosan hogyan készülnek a képeid?
Egy hibrid módszert használok, amelynek a lépései más-más technikatörténeti korszakra utalnak. A felvételeket a kamerában síkfilmnegatívra készítem, ezt vegyszeresen előhívom, fixálom, majd mosom. A másolatot pedig egy a 19. század közepén kifejlesztett napfénymásoló eljárással készítem. Egy papírlapot ecsetelek fényérzékeny anyaggal, hozzászorítom a filmnegatívot, és egyszerűen kiteszem a napfényre. A fényérzékeny papír felületét a negatív fedettségének függvényében éri fény. Ahol sok fényt kap, ott sötét tónusú lesz, ahol keveset, ott világos marad. Így alakul ki a negatív kép részletei alapján a pozitív papírkép.
A portrékészítés mellett az előhívás rejtelmeibe is bevezeted az érdeklődőket. Miért tartod ezt fontosnak?
A munkám lényeges eleme, hogy a megrendelők nem csupán egy portrét kapnak magukról, de egy különleges élményben is részük lehet. A nagyjából félórányi előhívási idő alatt fotográfiai, optikai és fotokémiai ismeretekkel gazdagodnak, alkalmanként némi fotótörténettel vegyítve. Amiről beszélek, azt meg is mutatom, fontos szemléltetőeszköz az általam épített berendezés. Már önmagában az is izgalmas, hogy az ember egy hatalmas fényképezőgépben van, vagy éppen előtte ül reflektorok fényében. A szemléltetés pedig arra szolgál, hogy a teljes folyamatot megértsék. A labormunka számomra hihetetlenül érdekes, és szeretném ezt az élményt másokkal megosztani. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az egész műterem a kifordított kamerával, a szélsőségesen nem a mai korba illő fotográfiával a ma emberének is üzen.
Hol találkozhatnak veled az érdeklődők?
Mióta megépült az első vándorfényképész-kamerám, igyekszem minél többfelé eljutni vele. Jellemzően fesztiválokon, esküvőkön, iskolai, múzeumi programokon szoktam bemutatót tartani.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!
Bartis Kata, a Kas Műhely alapítója használati és dísztárgyaival önálló univerzumot teremtett, minden darab egyedi és megismételhetetlen.Ez is érdekelhet
Kerámiák önálló személyiséggel: ismerd meg Bartis Kata különleges alkotásait!
