A bútorfestés évek óta virágkorát éli Magyarországon. Általában azok vágnak bele, akik számára fontos a régi, stílusos darabok megmentése. Az egyébként tanítónőként dolgozó Marcali-Kiss Rita kiemelkedik a hobbi szinten bútorokat festegetők közül: ő már profi, ennek megfelelően bámulatos munkák kerülnek ki a kezei alól.
A bútorfestés nem csupán értékmentésről szól: valójában olyan szabadidős tevékenység, mely teljesen kikapcsol, jót tesz a léleknek. Olyan hobbi, amiben ki lehet teljesedni! Nem is csoda, hogy egyre többen nem barkácsolás-, hanem már-már művészi szinten űzik ezt a műfajt. Hisz annyi mindenre ad lehetőséget egy ócska bútor! Ha megvan az alapdarab – legyen az asztal, éjjeli szekrény vagy komód – hihetetlenül sokféleképpen öltöztethetjük át. Adhatunk neki új színt, új mintát, sőt akár a korábbihoz képest teljesen új stílust is!
Festék, ecset, hozzáértés és szív: a bútorfestés alapja
Marcali Kiss Rita az elmúlt évek során biztosan beleszeretett a bútormentésbe, hiszen egészen komoly szinten űzi ezt a sajátos műfajt. Mintha csak meglátná a kidobott, leharcolt, ócska bútorok lelkét: megsimogatja, megszeretgeti őket, aztán megálmodja a célt. Majd ragaszt, szögel, csiszol, pótol, és fest és fest. Valóságos csodát tesz a hozzá kerülő darabokkal! Munkáit az internet közönségének is megmutatja, lehet ámulni és bámulni, olyan ügyes! Nemrégiben ezzel a szöveggel tett fel néhány széket és egy asztalt:
„Étkezőszettet csináltam egy halom romból (azért nyomokban asztalt és székeket is tartalmazott). Csiszoltam, összelegóztam, ragasztottam, pótoltam, javítottam, csiszoltam megint, aztán itt-ott festettem és diószínnel waxoltam. Lignocolor Olive színét használtam.” A mellékelt képek láttán nem győztek csodálkozni a kommentelők!
Egy parasztház teljes berendezése volt
„A bútorok meglehetősen romos állapotban, a tőlünk 150 km-re eső Nemtiből, egy parasztházból érkeztek hozzám. A tulajdonos teljes felújítást tartott és nem szeretett volna megválni a régi berendezéstől. Annyi bútora volt, hogy három körben szállította ide. Először egy tálalót, aztán egy étkezőt, ami szinte tűzifa volt, majd az ágyakat és a szekrényeket.
„A tulajdonos azt kérte, hogy minél több fa maradjon meg. Így azokat a felületeket, amiket jó állapotba tudtam hozni, nem festettem le. De a választott halvány olívazöld színnel igyekeztem egymáshoz hangolni a különböző darabokat. Így követték egymást a munkafolyamatok: 1. Szétszerelés; 2. Csiszolás; 3. Ragasztás; 4. Csiszolás; 5. Festés; 6. Csiszolás; 7. Waxolás; 8. Összeszerelés, fogantyúk felrakása. Mindent összevetve elképesztő nagy munka volt, nem tudom, belevágnék-e újra… A végeredménnyel természetesen elégedett vagyok és külön boldoggá tesz, hogy másoknak is tetszik, amit csinálok” – mondta a régi bútorokért rajongó tanítónéni, Marcali-Kiss Rita.