Érdekességek és történetek a 20. század lakberendezésének világából: Madarász Magdolna, a Forma Boutique tulajdonosa mesél a múlt század különlegességeiről egy-egy példával illusztrálva – ezúttal a sokunkban emlékeket ébresztő kőbányai porcelángyár, a Drasche egyik darabjáról.
Amikor még mindenki megmosolyogta a retró dolgokat a piacokon, akkor lettem szerelmes egy kis vékonyka, porcelán figurába. Sosem voltam szégyenlős alkat, de kezdő, elismertségre vágyó kereskedőként ezeket a szobrocskákat azonnal elsüllyesztettem a táskámban.
Eleinte Hollóházi, majd az Aquincumi Porcelángyár jellegzetes kék darabjai érkeztek, s csak ezután jutottam el a KŐPORC (Drasche) figurákig. Egész szép kis kollekció jött össze, mire a sors úgy hozta, hogy muszájból átadtam a stafétát, és kedves barátnőm, a retro porcelánok blog írója, ma már a téma elismert szakértője átvette, és saját, pazar gyűjteményét megalapozta a kedvenceimmel.
De van szerelem, ami nem múlik, újra és újra szívébe mar az embernek. Ilyen kedvencek a Drasche, pontosítva a Kőbányai Porcelángyár 1960-as évek modernista korszakát gyönyörűen reprezentáló alkotásai, melyek közül is a kék festésű anya-lánya szobor az örök favoritom maradt.
A gyár története 1838-ban kezdődött, amikor Pest város felkérésére, Drasche Henrik vezetésével megalakult a Téglagyár, amely egészen 1908-ig kizárólag tégla, tetőcserép és útburkolat gyártásával foglalkozott. Ekkor Schwartz Márton, a Zsolnay gyárból érkezett szakember vezetése mellett szélesítették tevékenységüket fajansz és porcelán díszműáru készítésével, olyan tehetséges művészekkel együttműködve, mint például Gádor István.
Az 1920-as években ismét leállt, és csak 1936-ban indult újra a díszműáru készítés. Ekkor az art deco szellemében készült darabok tervezésében részt vett többek között Donner Gertrúd, Markup Béla és Vastagh György is.
Számunkra azonban mégis a II. világháborút követő, államosítás utáni időszak igazán érdekes. A háború után újrainduló Drasche-gyár különféle át-, szét-, össze- és visszaszervezések után 1951-ben Kőbányai Porcelángyár néven született újjá, majd 1954-ben egy valóban Kőbányán, a Liget utcában lévő gyáregység beolvadásával kezdhette meg ismét a díszműáru-készítést, és ezzel egyidejűleg alig 15 éven át tartó tündöklését.
Ekkor sorakoztak fel a korszak porcelántervező nagyjai, s alkották újszerű, stilizált és modernista porcelán szobraikat, melyek a mai napig csodálattal töltenek el minket ötletességük, szellemességük által. Sok és mindenféle kisplasztika született, köztük Veress Miklós, Torma Istvánné, Ősz Szabó Antónia káprázatos, a korszakra annyira jellemző, mégis valamiképpen egyedi hangvételű darabjai.
Számomra azonban ez a darab, mely Seregély Márta szüleménye, felülmúlhatatlan maradt. Talán az örök és engem minduntalan megérintő téma, az anyaság kifejeződése, amely oly harmonikusan ötvöződik mindazzal a kellemesen egyszerű látásmóddal, amelyért a 20. századot annyira imádom.
A csoda mindössze 1969-ig tarthatott, amikor a Liget utcai telepet a Hollóházi Porcelángyárhoz csatolták, s így a díszműáru-készítés itt megszűnt, és Hollóházán folytatódott tovább. Innen még számtalan remekbe szabott alkotás került ki, de a kis delta jel, a 20. századi modern magyar porcelánművészet bölcsőjének jele többé nem kerülhetett figurára.
Egy csepp inspiráció
A porcelán szerelmese: interjú Babos Pálma porcelántervezővel
Irigylésre méltó a szenvedély, amellyel Babos Pálma mesél munkájáról. A kifinomultság, az igényesség és a precizitás szellemében készített alkotásai a folyamatos megújulást hordozzák magukban.
