Több mint három évtized után Óss Enikő, a Nagyváradról Amerikába emigrált színésznő hazaköltözött Budapestre.
Imád ajándékozni. Talán a színházat is azért hozta létre (néhai férjével, Varga Tibor színművésszel együtt), hogy adjon valamit a magyar közösségnek, amelybe bekerült, és amelynek rövid idő alatt valóságos motorjává vált. Olyannyira, hogy most, alig egy év távollét után után visszahívják: rendezzen valamit… Amióta eljött, nincs színház, nincs közösségformáló erő. Tréfásan azt mondta, lehet, hogy a költöző madarak életét fogja élni. Egyik fia az Államokban, a másik Budapesten él és dolgozik. A családja fele visszaköltözött, a másik fele Los Angelesben. Itt is, ott is barátok várják, no meg tennivalók. Haza sem jött üres kézzel. Eseménydús életéből, családja hányattatott történetéből regényt írt, a könyvesboltokban azt mondják: sikerkönyv. A címe: Zárszámadás. Egy szép, izgalmas és küzdelmes élet eddigi története, amelyből meg lehet tanulni, hogyan maradhat valaki Amerikában is magyar, és magyar létére is amerikai… Enikő szerint mindkét vállalásban nagy szerepük van a hagyományoknak, az ünnepeknek. – Amerikában már november utolsó csütörtökén, Hálaadás napján megkezdődik a téli ünnepsorozat. A hálaadás nagyon szép, 400 éves hagyomány. Ilyenkor összegyűlnek a családok az ország legtávolabbi részeiből is, és együtt ünnepelnek. Hálát adunk a Teremtőnek a bő termésért, mindazért a jóért, ami abban az esztendőben történt velünk. Az ember minden nap hálás lehet valamiért, és ha este lefekvés előtt ezt végiggondoljuk, reggel másként ébredünk. Ez az amerikaiakra jellemző pozitív életérzés egyik titka. Ott már december elején elkezdik díszíteni a házakat, kerteket, színes fénygirlandokkal vonják körbe az épületet, a fákon, bokrokon apró égők világítanak, gyönyörű az egész utca, az egész város. Mi is hetekig díszítettük a nagy West Lake-i házunk udvarát, teraszát. De a karácsonyfát a saját hagyományaink szerint csak szenteste állítottuk fel. Ugyanis az amerikaiak már december elején feldíszítik a fát is, és a rokonok, barátok kezdik hordani alá a szépen becsomagolt ajándékokat. Igaz, a gyerekeim nem örültek, hogy nálunk ez nem így van, de annak igen, hogy hozzájuk járt december 5-én a Mikulás, viszont az amerikai gyerekekhez nem. Ott ugyanis a Télapó, a Santa Claus csak Karácsony reggelén érkezik és mindenki pizsamában fogadja. Szenteste nálunk ünnepelt az egész család, a sógoraim, sógornőim is hozzánk jöttek. Többfogásos vacsorát főztem, halat, pulykát, töltött káposztát, diós, mákos bejglit, mindent, ami nálunk idehaza és Erdélyben szokás. Másnap pedig az amerikai magyar barátainkat, „második családomat” láttam vendégül, olykor harmincan is ültünk az asztal körül. Ezeknek az összejöveteleknek hagyományőrző, közösségmegtartó ereje volt. Lakáskultúra 2010. december
